AZ ÍZÜLETEK
TÁMOGATÁSÁRA
EXTRA TERHELÉS ÉS
TÚLSÚLY ESETÉN

AZ ÍZÜLETEK
TÁMOGATÁSÁRA
EXTRA TERHELÉS ÉS
TÚLSÚLY ESETÉN

Az ízületeid
minden
lépésedet

érzik.

ÍZÜLETVÉDŐ KOMPLEX

Úgy támogatja ízületeidet, hogy közben a plusz kilókkal járó extra terhet is figyelembe veszi. 

Az első lépésnél ott van veled, hogy segítsen megőrizni ízületeid egészségét. Akkor is, ha csak extra táplálást szeretnél és akkor is, ha az életmódváltás mellé kell a támogatás. 

Az ízületeid minden

ISMERD MEG A CARTIXEL®-T ➜

AZ ELSŐ ÍZÜLETVÉDŐ
AMIT KIFEJEZETTEN
TÚLYSÚLLYAL ÉLŐKNEK
FEJLESZTETTÜNK

A plusz kilók nem csak a mozgást nehezítik meg – az ízületeid minden nap, minden egyes lépésnél extra terhelést kapnak. Mintha folyamatosan egy nehéz hátizsákot cipelnél. A túlterhelés következtében idővel károsodik a porcszövet és az alatta lévő csont.1

AZ ELSŐ ÍZÜLETVÉDŐ AMIT KIFEJEZETTEN TÚLYSÚLLYAL ÉLŐKNEK FEJLESZTETTÜNK

A plusz kilók nem csak a mozgást nehezítik meg – az ízületeid minden nap, minden egyes lépésnél extra terhelést kapnak. Mintha folyamatosan egy nehéz hátizsákot cipelnél. A túlterhelés következtében idővel károsodik a porcszövet és az alatta lévő csont.1

A Cartixel® olyan összetevőket tartalmaz, melyek
pont ezt a többletterhelést veszik figyelembe:

táplálják az ízületi
porcot, kötőszöveteket
és csontokat

segítenek csökkenteni
az oxidatív stresszt

hozzájárulnak a
normál vércukorszint
fenntartásához

A Cartixel® olyan összetevőket tartalmaz, melyek pont ezt a többletterhelést veszik figyelembe:

táplálják az ízületi
porcot, kötőszöveteket
és csontokat

segítenek csökkenteni
az oxidatív stresszt

hozzájárulnak a
normál vércukorszint
fenntartásához

GONDOLJ BELE!

Ortopédiai szakmai állásfoglalások* szerint minden egyes plusz kiló testsúly 4–6 kilónyi extra terhelést jelent a térdízületek számára.

Ez azt jelenti, hogy már 10 kg súlyfelesleg is akár 40–60 kg többlet nyomást ró az ízületekre minden lépésnél.

Ez az állandó megterhelés hozzájárulhat az ízületi porcok fokozatos kopásához, fájdalomhoz, mozgásbeszűküléshez.

*Forrás: The American Academy of Orthopaedic Surgeons – The impact of obesity on bone and joint health

Hány kg súlyfelesleggel küzdesz?
Állítsd be az értéket a csúszkán, hogy megtudd, hány extra kilót cipelnek így a térdeid!​

+0 kg
0 kg
Extra terhelés a térdeidnek

A Cartixel® olyan ízületvédő készítmény, ami célzottan az ilyen túlterhelés esetén  nyújt támogatást.

Te melyik vagy?

Aki már belevágott

Mozogsz, diétázol, változtatsz. Szeretnéd, ha az ízületeid is bírnák a tempót? A Cartixel® segít, hogy megadd nekik a szükséges táplálást, és közben a diétádat is támogatja.

Aki már belevágott

Nem kell mindent egyszerre megváltoztatni. Már az is fél siker, hogy felismerted, ízületeid extra gondoskodásra szorulnak. Ha pedig úgy döntesz, belevágsz az életmódváltásba, a Cartixel®-re akkor is számíthatsz.

Aki még nem áll készen

Nem kell mindent egyszerre megváltoztatni. Már az is fél siker, hogy felismerted, ízületeid extra gondoskodásra szorulnak. Ha pedig úgy döntesz, belevágsz az életmódváltásba, a Cartixel®-re akkor is számíthatsz.

DUPLA SEGÍTSÉG
EGY KÉSZÍTMÉNYBEN

SZÖVETI TÁMOGATÁS
– ha a többlet teher cipelésében kell a segítség

Segítik az ízületi porcok, kötőszövetek és csontok normál működését.

Antioxidáns hatásával védi a szöveteket az oxidatív stresszel szemben.

DIÉTA TÁMOGATÁS
– ha a testsúlykontrollban kell a segítség

Segítenek a normál vércukorszint fenntartásában.

Hozzájárul a diétatámogató programokhoz, segít fokozni az energiafelhasználást a zsírraktárakból.

Neked fejlesztettük ki a Cartixel®-t, ha:

olyan porc- és ízületvédőt keresel ízületeidnek, ami speciálisan figyelembe veszi a többletterhelést 

többet mozognál, de félted ízületeidet, ezért gondoskodnál a megfelelő táplálásukról 

tehermentesítenéd ízületeidet, ezért életmódváltásba kezdtél, de a porcerősítés mellett a diétatámogatásban is segítség kell  

Az ízületi porcok működését* és a normál vércukorszintet** támogató komplex

Különösen ajánlott túlsúllyal küzdők számára és az ízületek fokozott igénybevétele esetén az egészséges ízületek fenntartásáért.

TE IS ÍGY ÉRZED NÉHA?

Tudjuk, milyen nehéz ez és hogy miért van!

A súlyfelesleggel való testmozgás egyeseknél eleinte felerősíti az ízületi diszkomfortot, így sokan emiatt abbahagyják vagy el sem kezdik a rendszeres mozgást.

Ez nemcsak a plusz kilóktól való megszabadulást akadályozza, hanem az ízületek táplálását is gyengíti. Ugyanis a mozgás egyfajta „pumpafunkcióval” bír, mely elősegíti a tápanyagok bejutását a porcszövetbe az ízületi folyadékból. 

Az ízületvédelem túlsúly esetén kiemelten fontos. Akár életmódváltás mellett kötelezed el magad, és emiatt veszed jobban igénybe ízületeidet, akár „csak” a plusz kilók jelentik a terhelést, fontos, hogy a megfelelő ízülettáplálásról ne feledkezz meg!  

A Cartixel® segít, hogy ízületeid jobban viseljék a terhet!

MIT TARTALMAZ A CARTIXEL®?

AKTÍV
ÖSSZETEVŐK
1 FILMTABLETTÁBAN -
NAPI ADAGBAN (NRV%)
C-vitamin (L-aszkorbinsav) 80 mg (100%)
D-vitamin (kolekalciferol) 75 µg = 3000 NE (1500%)
Króm 200 µg (500%)
Mangán 5 mg (250%)
Réz 0,5 mg (50%)
Kondroitin-szulfát-nátrium 800 mg (-)
Gyömbér kivonata,
amelyből gingerolok
48,5 mg (-)
2,5 mg (-)
Zöld tea kivonata, amelyből
katechinek (ebből (-) -epi-
gallokategin-3-gallát)
125 mg (-)
93,8 mg (-)
56,3 (-)
Chilipaprika kivonata,
amelyből kapszaicinoidok
0,06-0,14 mg (-)
30,4 µg (-)

Javasolt adagolás:

Felnőttek számára napi 1 filmtabletta folyamatos szedése javasolt, legalább 3 hónapig. A készítmény folyamatos vagy kúraszerű szedésre is alkalmas. A készítmény szedése során ügyelni kell a bőséges folyadékbevitelre (minimum 2 liter naponta)! Javasolt a tablettákat étkezés közben vagy után bő folyadékkal lenyelni.

MIT TARTALMAZ
A CARTIXEL®?

NRV%: napi beviteli referencia érték %-a felnőttek esetéban
NE: nemzetközi egység

Javasolt adagolás:

Felnőttek számára napi 1 filmtabletta folyamatos szedése javasolt, legalább 3 hónapig. A készítmény folyamatos vagy kúraszerű szedésre is alkalmas. A készítmény szedése során ügyelni kell a bőséges folyadékbevitelre (minimum 2 liter naponta)! Javasolt a tablettákat étkezés közben vagy után bő folyadékkal lenyelni.

Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a változatos étrendet és az egészséges életmódot!

SZÖVETEK
TÁMOGATÁSA

ízületi porc

A kondroitin-szulfát a porc egyik fő alkotóeleme. A C-vitamin hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül a porcok normál állapotának, működésének fenntartásához.

Kötőszövetek

A mangán hozzájárul a normál kötőszövet-képződéshez, a réz segíti normál állapotuk fenntartását.

Csontok

A D-vitamin hozzájárul az egészséges csontozat és izomfunkció fenntartásához. Obesitas esetén gyakori a D-vitamin hiány, így a túlsúlyos pácienseknél nagyobb mennyiségű D-vitamin bevitel ajánlott.2,4 
A C-vitamin és a mangán hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához.

Antioxidáns védelem

A zöld tea antioxidáns hatású polifenol vegyülete az (–)-epigallokatechin-3-gallát (EGCG), ami semlegesíti a káros hatású szabadgyököket.5 A C-vitamin és a réz hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

DIÉTA
TÁMOGATÁS

Normál vércukorszint

A króm és a gyömbér hozzájárul a normál vércukorszint fenntartásához.

Testsúlykontroll

A króm és a gyömbér hozzájárul a normál vércukorszint fenntartásához. A kapszaicin tartalmú chilipaprika hozzájárul a diétatámogató programokhoz.

GYAKORI KÉRDÉSEK

1. súlyfelesleg esetén: Mivel már néhány kiló túlsúly is sokszoros extra terhet jelent az ízületek számára, ezért – még ha nem is érzed – fokozott igénybevételnek vannak kitéve minden nap, minden lépésnél. Már ilyenkor érdemes odafigyelni a megfelelő ízülettáplálásra.

2. rendszeres testmozgás túlsúllyal: A plusz kilóktól megszabadulnál, ezért rendszeresen mozogni kezdesz. Fordíts különös figyelmet az az ízülettápláló anyagok bevitelére!

Tipp: Tartsd szem előtt a fokozatosság elvét, eleinte válassz olyan mozgásformákat, melyek ízületkímélők, pl. kerékpározás, úszás, séta.

Napi adag: felnőttek számára napi 1 filmtabletta. Javasolt a tablettákat étkezés közben vagy után bő folyadékkal lenyelni. A készítmény szedése során ügyelni kell a bőséges folyadékbevitelre (minimum 2 liter naponta)!

Igen, a készítmény folyamatos vagy kúraszerű szedésre is alkalmas.

Nem. A készítmény 3000 NE D-vitamint tartalmaz. A D-vitamin pótlásra vonatkozó ajánlás értelmében novembertől márciusig napi 2000 NE D3-vitamin bevitele javasolt a megfelelő D-vitamin-ellátottság fenntartásához felnőtteknek. Mindemellett azonban néhány további szempontot is érdemes figyelembe venni: a napvédő krémek gátolják a D-vitamin-termelést, a D-vitamin-képzés az életkorral jelentősen csökken, továbbá súlyfelesleg esetén gyakori a D-vitamin hiány, így a túlsúlyos pácienseknél nagyobb mennyiségű D-vitamin bevitel ajánlott.

Igen. A Cartixel ízületvédő komplex aktív összetevői támogatják a porcokat, kötőszöveteket, csontokat és izmokat is, emellett segítik a normál vércukorszint fenntartását és hozzájárulnak a diétatámogató programokhoz. Annak érdekében, hogy az értékes tápanyagok minél hatékonyabban jussanak el az ízületi porcokhoz, érdemes beépíteni a rendszeres, de ízületkímélő mozgást (pl. séta, kerékpározás, úszás) a mindennapokba.

A Cartixel folyamatos szedése javasolt, legalább 3 hónapig.

A Cartixel összetételének megalkotásánál azt vettük figyelembe, hogy a túlsúllyal küzdők ízületei milyen extra terhelésnek vannak kitéve. Így olyan aktív összetevőket és azoknak olyan dózisát választottuk, melyek egyszerre támogatják a többlettehernek kitett porcokat, kötőszöveteket, csontokat és izmokat. A másik fontos szempont az volt, hogy a készítmény ne csak az ízülettámogatásban, hanem diéta esetén is segítséget nyújtson. Tudjuk, hogy az életmódváltásban nem csak a mozgás jelent extra terhet, hanem a diéta betartása is, melyet a vércukorszint ingadozásából származó falási rohamok nehezítenek meg. A Cartixel a porc-és ízületvédő hatóanyagokon kívül olyan összetevőket is tartalmaz, melyek segítik a normál vércukorszint fenntartását, valamint hozzájárulnak a diéta támogató programok sikerességéhez.

Ezt sok tényező befolyásolja (pl. a kor, az ízületek állapota, terhelésük mértéke stb.), így egzakt válasz nem adható a kérdésre, de van néhány szempont, melyet érdemes megfontolni. Porcépítő hatóanyagok tekintetében az ajánlott napi maximális dózist tartalmazó készítményeket érdemes keresni (ez kondroitinből 800 mg naponta). Az erősen terhelt vagy „elhasználódott” ízületek már komplex gondoskodást kívánnak, így érdemes olyan készítményt választani, ami nem csak a porcokat, de a csontokat és a kötőszöveteket is támogatja. Túlsúly esetén az is szempont lehet, hogy olyan aktív összetevőket is tartalmazzon az ízületvédő táplálékkiegészítő, amelyek a normál vércukorszint fenntartásában is segítenek.